2015. június 30., kedd

Tündérmese Book Tag

Tegnap találtam ezt a Book Taget és nagyon megtetszett, ezért gyorsan lefordítottam. Remélem, Ti is szeretni fogjátok :)


Pinokkió - A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?
Nem. Be szoktam vallani, ha tetszett a könyv, még akkor is, ha esetleg butácska vagy éppen egy szokványos, klisékre és sablonokra épülő műről van szó.

A Szépség és a Szörnyeteg - A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?
Azonnal Carolly Erickson A cárné lánya című regénye jutott eszembe. Valójában nem a borító csúnya, hanem a színvilága. Bármelyik másik színben jobban mutatna, mint abban a rémséges lilában és  rózsaszínben, amit kapott.

 
Hófehérke - Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?
Csak a borító miatt nem, de olyan előfordult már, hogy először a borítóba szerettem bele, majd elolvastam a fülszöveget, és mivel az is tetszett, megvettem a könyvet. Meg Rosofftól a Majd újra lesz nyár volt ilyen. (Az Animusos kiadás volt igazán gyönyörűséges.)

Csipkerózsika - Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel
Melyik a kedvenc könyves párod?
Általában azokat a párokat szoktam megkedvelni, akik fergeteges kombinációt alkotnak. Most két ilyen pár is eszembe jutott, az egyik Simone Elkeles Tökéletes kémia című könyvéből Alex és Brittany, a másik pedig Marina Fiorato A Botticelli-titok című regényéből Guido és Luciana. Míg az előbbiben egy bandatag és egy pomponlány szerelméről olvashatunk, addig a másikban egy szerzetes és egy prostituált történetét követhetjük nyomon. Mindkét páros meglehetősen ütős és számos vidám percet szereztek nekem olvasás közben :)

A kis hableány - Aki feladta az életét a szerelemért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?
Nem szívesen lépek ki a komfortzónámból, legutoljára tavaly nyáron próbáltam ki új műfajt, a thrillert. Akkor Pierre Lemaitre Téboly című könyvére esett a választásom, amit nem bántam meg, nagyon tetszett, ennek ellenére mégis maradtam a szokásos műfajoknál, amiket szeretek.

Hamupipőke - Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?
Nem szeretek éjszaka olvasni, mert utána gyakran előfordul, hogy másnap nem emlékszem az olvasottakra :) Ezért elég ritkán fordul elő, hogy mégis inkább olvasok alvás helyett. Legutoljára talán 2 évvel ezelőtt volt ilyen, amikor Suzanne Collinstól A kiválasztottat olvastam. Persze másnap az utolsó 50 oldalból semmire sem emlékeztem....

Rapunzel - Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?
Borisz Paszternaktól a Zsivago doktor. Kötelező volt az egyetemen, két hétig kínlódtam vele, mostanra pedig már a felét elfelejtettem. Szörnyű volt.

Aladdin - A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó "könyvkincs", amit találtál?
Nicolas Barreau A nő mosolya című regényét sorolnám ide. Nem hittem volna, hogy ilyen elbűvölő lesz ez a könyv. Azonnal kedvenc lett, és azóta megszereztem a szerző másik könyvét is.

Alice Csodaországban - A lány, aki a nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?
Amikor Erin Morgensterntől olvastam az Éjszakai cirkuszt, akkor éreztem úgy, hogy én is ott vagyok a cirkusz különleges világában és nem is akartam onnan szabadulni.

A békakirály - Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?
Általában nem kezdek bele olyan könyvekbe, amikről azt gondolom, hogy utálni fogom, ezért ide csak egy kötelezőt tudok mondani, Mihail Bulgakovtól A Mester és Margaritát. Először féltem tőle, de végül minden furcsasága ellenére imádtam.

Jancsi és Juliska - Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?
Nincs kifejezetten kedvencem, ám ha feltétlenül kell választanom egy párost, Michelle Moran Kleopátra lánya című regényéből mondanám Alexandert és Szelenét. Őket sikerült olvasás közben igazán megkedvelnem.

Piroska - Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?
Jennifer McVeigh Afrikai akác című könyve volt az, amitől teljesen mást kaptam, mint amit vártam. Nem volt rossz, de én több korrajzra és kevesebb romantikára számítottam.

Rumpelstilskin - Akinek senki sem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?
Szerintem Philippa Gregory összes könyvéről (talán A másik Boleyn lány kivételével) elmondhatjuk ezt. Nagyon jók a regényei, és gyakran érzem azt, hogy nagyon kevesen ismerik és olvassák őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése