2016. március 26., szombat

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

Fülszöveg: 1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá…

2016. március 20., vasárnap

And Then There Were None- minisorozat

Nos, gondolom Agatha Christie Tíz kicsi néger című könyvét nem igazán kell bemutatni, de ha valaki mégsem ismeri, annak a történetről dióhéjban annyit mondanék, hogy adva van tíz, egymásnak teljesen idegen ember, akit egy titokzatos vendéglátó meghív egy világtól elzárt szigetre, ahol a vendégeket sorra gyilkolják meg.

Mielőtt elkezdenék a sorozatról írni, le kell szögeznem egy tényt. Azon kevés emberek közé tartozom, akik nem voltak elragadtatva a könyvváltozattól. Valószínűleg ebben szerepet játszott az is, hogy egy iskolai versenyre olvastam, amire nem is akartam benevezni és csak minél előbb túl akartam esni az egészen. Emellett azt is be kell vallanom, hogy tizenkét évesen én meg is ijedtem ettől a könyvtől és ez lehet az egyik oka annak, hogy nagyon ritkán olvasok krimiket. Ezek után gondolom senkinek sem okozok meglepetést azzal, hogy nem is állt szándékomban megnézni a sorozatot. Azt már meg sem tudom mondani, mi vitt rá arra, hogy mégis belekezdjek, de egyik este mégis megtettem, másnap délelőtt pedig be is fejeztem.

2016. március 16., szerda

Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 11 - A hercegnő férjhez megy

Fülszöveg: El sem hiszitek, de Mia immár huszonhat éves, és szerelme Michaellal változatlan hőfokon lobog. Sűrű programjaik ellenére a fiúnak sikerül néhány napra egy Karib-tengeri szigetre csábítania a hercegnőt, ahol végre felteszi a várva-várt kérdést. Miának pedig sem a naplója, sem a pszichológusa tanácsára nincs szüksége ahhoz, hogy kimondja a boldogító igent.
De a mesés vakáció végeztével minden a feje tetejére áll: Grandmére kiszivárogtatja az esküvő részleteit, amiből egyetlen szó sem igaz, ráadásul Mia apja körül is sok a zűrzavar. Végül fény derül Phillipe herceg régóta őrzött titkára, és ez alapjaiban változtatja meg a hercegi család életét.

2016. március 12., szombat

Alex Flinn: Bewitching

Fülszöveg: Kendra Hilferty, a boszorkány, aki elátkozta Kyle Kingsburyt A szörnyszívűben, mesél a kalandjairól: arról, hogy miként fedezte fel, hogy boszorkány és hogyan használta évszázadokon át arra a hatalmát, hogy segítsen az embereken. (Szerencsétlenségére azonban ezek a kísérletek sokszor visszafelé sültek el.) Ahogy szép lassan kiderül minden, megtudhatjuk, hogy Kendra szerepet játszott Jancsi és Juliska, Borsószem hercegkisasszony és A kis hableány történetében is, de ezek nem azok a tündérmesék, amikről azt hiszed, hogy ismered őket. Kendra visszaemlékezéseit egy modern Hamupipőke-történetbe ágyazva ismerhetjük meg, ahol a gonosz mostohatestvér a jó szereplő. (a Molyon található fülszöveg fordítása)

2016. március 6., vasárnap

Hamupipőke Book Tag

Ezt a taget nemrégiben találtam és annyira megtetszett, hogy rögtön lefordítottam. Remélem, ti is szeretni fogjátok! :)